Régóta szemeztem már a  Kortársunk Daumier on-line kiállítással, de most vált számomra igazán aktuálissá:  karikatúráin életre kel Émile Zola világa: a főbérlők, albérlők, tolvaj politikusok, csipkelődő házaspárok, esetlen polgárok és meg nem értett művészek.

A COVID-helyzetnek talán az egyetlen pozitív hozadéka, hogy a múzeumok sok online tartalmat töltöttek fel, és a  Szepmű is feltűnőbb helyre rakta honlapján az eddig eldugott kincseket, így az on-line tárlatokat is.

Először csak azért mélyedtem bele a Daumier munkásságát bemutató virtuális kiállításba, mert épp szerelmes vagyok a 19. századi Párizsba (Idén elhatároztam, hogy kiolvasom Zola Rougan-Macquart regényciklusát). Nem ért csalódás, valóban, mintha Daumier rajzai Zola könyveit illuszutrálnák. Ott van minden: cilinderek, császárkabátok, felöltők, mellkendők, hólepte krinolinok, a polgári milliő csecsebecséi, a komor bérházak, az esőtől ázó utcakövek, és persze a csúnya, de nagyonis hétköznapi arcok és testalkatok.

„Senki sem ismerte és szerette (a művészek módján legalábbis) nála jobban a polgárt, a középkornak ezt az utolsó maradványát, ezt a gótikus romot, e hétköznapi s egyben különc lényt, akinek olyan nehéz az élete. Daumier együtt élt vele, megleste, mit csinál nappal és éjszaka, fölfedte hálószobája titkait, kapcsolatba került a feleségével és a gyermekeivel, ismeri az orra formáját és a koponyaalkatát, s tisztában van vele, miféle szellem uralkodik a házában a padlástól a pincéig.” /Charles Baudelaire/

Karikatúráin kritizálta a polgárságot, az igazságszolgáltatást, a politikát és magát a császárt is. De épp úgy viccet csinált rajzain saját magából - a művészből és közönségéből is. Mindezek mellett az Ókori történetek-sorozat lett az egyik kedvencem, amelynek lapjain a klasszikus mitológia hősei abszurdnak tűnő, komikus helyzetekbe kerülnek és a kispolgárok esendő módjára viselkednek.

A gyönyörű Nárcisz

A karikatúrák mondanivalója csak másodlagos volt számomra eleinte, mert azt gondoltam, Daumier szatírái nem fogják megütni az ingerszintemet. A képei többségén azonban jókat mosolyogtam. Megdöbbentő, hogy sok karikatúrája mennyire aktuális még ma is. Itt is. Nekem is. Tényleg olyan, mintha Daumier a mi kortársunk lenne. Ez az ember egy ZSENI.

Egyébként a címkép alá ez van írva: "Folyton csak panaszkodsz, sosem örülsz semminek!" Ezek mi vagyunk a férjemmel.

Ez pedig itt lehetne akár...

Felicité asszony a golyónyomot vizsgálja a polgármester tükrén:

Pierre Rougon ébredés után:

Silvére és a felkelők:

Eugene Rougon a képviselőházban:

Egész Párizs várja, hogy a keresztelőre igyekvő hercegi hintó áthajtson a hídon:

Aristide Saccard várja, hogy nyisson a tőzsde:

Saccard fentről nézi az újáépülő Párizst:

Francois Mouret, amikor az őrültek házába zárják:

Mouret abbé és Albine a Paradouban:

A Hölgyek Öröme kirakata:

Grandjean asszony vizitje a Deberle családnál:

 Quenu, amikor megtudja, hogy bátyját letartóztatták, feleségével a szép Lisával és kislányukkal Pauline-nal:

 A szép Normand standja:

Lazare Chanteau tengerparti sétára viszi a kényeskedő Louiset:

Lazare méréseket végez a hullámtörő gáthoz:

 Cazenove doktor utasításokat ad Veronique-nak a beteg ápolására:

Lazare és a terhes Louise szokásois perpatvara:

Lantier a zálógházban, mielőtt elhagyja Gervaiset:

Gervaise és Coupeau násznépének látogatása a Louvre-ban:

Felépülése után Coupeau először iszik egy kis szíverősítőt:

A Patkányfogóban:

Georges meghódítja Nanát, miközben a holdat nézik:

Nana szerelme, a csúnya Fontan:

Nana barátnői irigykednek a lóversenypályán:

Rose Mignon és barátnői Nana halálos ágyánál, miközben a tömeg Berlinbe indul:

 Claude Lantier és művésztársai:

Claude Lantier visszautasított Plane Air festménye a megnyitó előtt pár nappal.

A Salón megnyitóján.

Egy pár észreveszi és elborzad Claude eldugott festményén.

Séverine hajnalban a vonathoz siet.

Misard és Cabuche már nem tudják megakadályozni a vonatszerencsétlenséget

Roubaud-ék pere.

Képek forrása: Szépművészeti Múzeum