Havas festmények Advent minden napjára
Itt a december, és előreláthatólag ez a tél is enyhe lesz, úgyhogy legalább ide gyűjtök egy kis havat gyönyörű festményekről.
Advent első napjára mondjuk a kedvenc téli festményemről :) 1❄ Bruegel: Vadászok a hóban
2❄ Ez a Nagykörút is lehetne a századfordulón, de nem az, hanen a Boulevard Montmartre egy téli reggelen, amit Pissarro festett. A művész idős korában krónikus szemgyulladása miatt már nem alkothatott a szabadban, így utazásai során szállodák ablakaiból örökítette meg a látványt, én pedig imádom ezeket a magasból készült városi képeit. Szinte hallani az utca fázós morajlását.
3❄ Ezt a havas, zúzmarás festményt valahogy úgy találtam, hogy az MNG hazai tájakat bemutató virtuális kiállításról elkeveredtem Mednyánszky többi tájképéhez. Ez Temetvény vára, de kicsit engem a Visegrádira is emlékeztet, amit sokszor láttunk ilyen szögből, amikor télen Nagymarosra mentünk :)
4❄ Nekem Munkácsy szalonzsánereinél mindig is jobban tetszettek a tájképei, például a Téli út :) (Aminek a képpárja egyértelműen a Poros út, csak az nyilván poros, ez még havas :) )
5❄ Valahogy évek óta úgy jön ki a lépés, hogy nem tudok elmenni korizni. De talán majd most :)⛸Hendrick Avercamp: Téli táj korcsolyázókkal
6❄ Századforduló, impresszionisták, hó és gőzmozdony... Ez a festmény annyira olyan, mint egy Zola illusztráció :) Még mindig életem legjobb regényélménye, hogy elolvastam a Rougon-Macquart ciklust, és Monet-tól a Vonat a hóban nekem egyértelműen Lison az Állat az emberben könyvből :)
7❄ Először csak azért mélyedtem bele a Daumier online kiállításba mert szerelmes vagyok a 19. századba, és ott van minden a karikatúrákon: cilinderek, mellkendők, hólepte krinolinok, a polgári milliő csecsebecséi, a komor bérházak, és persze a csúnya, de nagyonis hétköznapi arcok és testalkatok. Nézzétek meg a többi karikatúrát is, legyen jó kedvetek, mert ma legalább süt a nap :)
Krinolin havas időben
-Szép asszonyom... lesöpörjem?...
8❄ Ezt a Mednyánszky festmény kicsit olyan nekem, mint egy fehér karácsonyfa részlet a felfutó színes égősorral :) Havas fák a címe vagy Vonuló trén, és valójában egy első világháborús hadoszlop bújik meg a téli tájban.
9❄ Egon Schiele aktjai nekem túl nyersek (de tény, hogy ő szabadította ki a meztelen nőket a fekvő keretből.) A házait viszont imádom, főleg a színes mézeskalács házait, de ezt a fehér, kopár csontvázat is :)
10❄ Tizedikére legyen egy Dalí a férjemnek, mert szereti 👣 meg mert ilyen az egész decemberünk 🤧
11❄ Ha téli fametszet, akkor egyértelműen Hasui Kawase! A Havazás a Zozoji-templomnál a kedvencem a hólepte fenyővel, piros templommal és a hóviharral dacoló ernyős alakkal🌲🌬⛩
12❄ Napok óta lesem a madarakat a madáretetőnknél, és most itt van pár pasztell varjú Bernáth Auréltól is a havas parcellák fölött. Hallom a károgást, és érzem a füstszagot. :)
13❄ Mucha évszakos sorozatból többet is csinált, de ez a legszebb Tél :)
14❄ Nem olyan, mintha Wyeth egy másik nagyon híres festményén e házak felé vonszolná magát Christina? Csak itt már belepte őket a hó :) Andrew Wyeth: Granary
15❄ Esao 2004 óta a kedvenc kortárs festőm, tulajdonképpen azóta, hogy alkotásaival megjelent a neten. Képei folyamatosan mozognak a színes és sötét, játékos és komoly, szexi és beteg hangulatok között. Sőt sokszor mindez egy festményen jelenik meg, mint a havas Amuletten. Írtam már róla: ézzétek meg a többi festményét is!
16❄ Erről a képről az jut eszembe, amikor általánosban egy csendéletet kellett lefesteni rajzórán, de a mögöttem ülő osztálytársam nem látta jól tőlem, ezért belefestette a fél fejemet :D Egyébként nagyon tetszik Caillebotte korlátja.
17❄ Na jó, ez nem festmény, de Ray Caesar a másik kedvenc kortárs művészem. Ez a "Tél" beteg és gyönyörű :) akárcsak a többi képe. Róla is írtam. Nézzétek meg a többi alkotását is. A honlapján régen Erik Satie: Gnossienne szólt, most nem tudom, van-e hang, de azzal érdemes nézegetni.
18❄ Olyan régóta nézem ezt a képet és csak most vettem észre magamat rajta. N. C. Wyeth: Fox in winter
19❄ Ez a kép olyan, mintha mi ülnénk Rockwell Kent szanján Grönlandon.
20❄ Nagyon szeretem azokat a festményeket, amiken Budapest van. Tudjátok, hogy ez a havas Berkes András kép a város melyik részét ábrázolja?
21-22 ❄ Már egy ideje gondolkozom, hogy "Returning Home" vagy "Fair and Colder" Ellison Hoovertől. De nem kell választanom. :)
23❄ Pont olyan ferde Konstantin Gorbatov háza, mint a karácsonyfánk :D Hajrá a készülődéshez, és ne fojtsátok meg egymást az összegubancológott égősorral. :)
24❄ Legyen az utolsó havas festmény is Bruegel, mert Betlehem témában az ő verzióját szeretem a legjobban. Nem csak azért, mert a havazás a régi fogkefével készített rajzainkra emlékeztet, hanem mert a csodák mindig valahogy így történnek, a "bal alsó sarokban", az élet pedig közben megy tovább... :) Boldog Karácsonyt!